Apple iPad Air 2 WiFi + 4G 64 GB ezüst
Amikor az iPaden dolgozunk, céljaink bizonyos értelemben ellentmondásosak: egyrészt roppant erőforrásokkal szeretnénk felruházni, másrészt olyan vékonyra és könnyűre szeretnénk alakítani, hogy szinte észrevétlen maradjon. Az a célunk, hogy lenyűgöző dolgokat vihess véghez vele, miközben egy pillanatig sem tesz próbára. Az iPad Air 2-ben mindez megvan – és még ennél is több.
A kijelző vékonyabb. És jobbAz iPad Air 2 elképesztően vékony sziluettjének létrehozásához először a Retina kijelzőt terveztük újra korábbi három rétegének egyesítésével. Ettől nemcsak vékonyabb, hanem jobb is lett. Élénkebbek a színei, és jobb kontraszttal jeleníti meg a látnivalókat. Tükröződésgátló bevonat is került rá, így kaphatta az iPad Air 2 a világ legkevésbé tükröződő táblagép kijelzőjét.
Az iPad Air 2 nemcsak vékonyabb, hanem sokkal hatékonyabb is. Új tervezésű A8X chipünk processzor- és grafikai teljesítményben egyaránt lényegesen jobb az elődjénél. Az iPad Air 2 az asztali gépeken megszokott 64 bites architektúrájával sok személyi számítógépet utolér hatékonyságban. Emellett energiatakarékos is. Tízórás akkumulátor-üzemideje egész napra elegendő a munkához, játékhoz, internetezéshez és vásárláshoz.
A legegyedibb biztonsági megoldás: az ujjlenyomatodAz Apple forradalmi Touch ID technológiája páratlan biztonsággal ruházza fel az iPad Air 2-t: a természet legtökéletesebb jelszavával, az ujjlenyomatoddal azonosít. A Touch ID egyben azt is jelenti, hogy egy mozdulattal feloldhatod a lezárt készüléket – de ez még nem minden. Biztonságosan vásárolhatsz az iTunesban, az iBooksban és az App Store-ban.
Két fergeteges kameraAz új iSight kamera az Apple eddigi legjobb iPad-kamerája jobb érzékelővel, korszerű optikával és saját tervezésű, hatékony képi jelfeldolgozó egységünkkel. Új funkciókat is kapott: például készíthetsz vele panorámaképeket, gyorsított, lassított és sorozatfelvételt, valamint időzítőt is használhatsz. Az elülső oldali FaceTime HD-kamerát szintén újraterveztük. Hatékonyabb érzékelőjének és nagyobb képpontjainak köszönhetően félhomályban is jobban működik. Az eredmény: a videohívásoktól a szelfikig minden fényképed és videód lenyűgözően fog mutatni.
Gyorsabb vezeték nélküli kapcsolat. Csak bírd az iramotAz iPad Air 2 Wi‑Fi kapcsolata igazán meggyőző – több mint kétszer olyan gyors, mint az előző generációs készüléké. Így hamarabb letöltheted a filmeket, és jobban megy az internetes videók lejátszása. A Wi‑Fi + Cellular modell emellett egy hatékonyabb, ultragyors vezeték nélküli hálózati technológiát is támogat.
Appok az iPadre és a Te igényeidre szabvaAz iPad Air 2 hasznos alkalmazásokkal könnyíti meg a mindennapi tevékenységeket az internetezéstől az e‑mailezésen, a film- és fotószerkesztésen át egészen a beszámolók írásáig vagy az olvasásig. Az App Store-ban pedig több százezer további alkalmazást találsz, amelyek célzottan a nagyméretű Retina kijelzőre készültek (azaz nem felnagyított telefonos appok). Akár fotózol, játszol, utazol vagy a pénzügyeidet intézed, mindenhez találsz olyan alkalmazást, ami segít még jobban csinálni.
iOS 8 és iPad Air 2. Ütős párosAz iOS 8 minden idők legfejlettebb mobil operációs rendszere, amely nagyszerű funkcióinak köszönhetően még nélkülözhetetlenebbé teszi az iPad Air 2-t. A folytonossági szolgáltatások jóvoltából az egyik készüléken elkezdett projekteket a többi eszközödön is folytathatod. A Családi megosztással akár hat családtag is osztozhat a filmeken, a könyveken, a zenén és az alkalmazásokon. Az iCloud Drive-ban biztonságosan tárolhatod bármelyik dokumentumodat, és minden készülékedről hozzájuk férsz. A hatékony A7 chip, az ultragyors vezeték nélküli kapcsolat és a briliáns Retina kijelző jóvoltából az iOS 8 összes funkciója kiegyensúlyozottan működik az iPad Air 2-n.
Legfontosabb jellemzők:- 9.7” retina kijelző tükröződésgátló bevonat
- 2048 x 1536 képpontos felbontás
- 264 ppi pixelsűrűség
- 8 MP hátlapi kamera
- 1.2 MP előlapi kamera
- 64 GB memória
- 2 GB RAM
- akár 10 órás üzemidő
- 1.5 Ghz Apple A8X processzor
- IOS 8 operációs rendszer
- 7340 mAh akkumulátor
- WiFi, NFC, Airdrop
- ujjlenyomat olvasó
- 4 G / LTE adatátvitel