Kérjük vegye figyelembe a méret és súly korlátokat! Ha a megrendelt termékek súlya meghaladja a 25kg-ot vagy a 60x36x62cm méretet, akkor ezt a szállítási módot nem választhatja! Megértését köszönjük!
A PlayStation 4 Slim újratervezett belső felépítésének hála nagyjából 30 százalékkal kisebb lett, a kompakt mérethez pedig egy, az eredeti dizájnra emlékeztető, ám részben lekerekített külső is társul. A konzol belső megújulása viszont nem csak az új PlayStation 4 méretében, hanem például fogyasztásában is megnyilvánul, hiszen a korábbi modellekhez képest szintén nagyjából 30 százalékkal energiatakarékosabb.
A könnyített modell HDR-támogatással is bír, ennek köszönhetően a megfelelő kijelzőn valósághűbb színeket és élénkebb világos és sötét jeleneteket eredményez. A konzol mellett a szintén megújított Dualshock 4 vezeték nélküli kontrollert találjuk, aminek Lightbar funkciója már a kontrolleren található érintőpadot is megvilágítja, így az ez által közvetített információkat könnyen láthatjuk lepillantva a kontrollerre. Emellett USB-kapcsolaton keresztül is csatlakoztathatjuk a konzolhoz az eddig is meglévő Bluetooth-funkciók mellett, így pedig még kisebb válaszidő mellett játszatunk az igazán nagyfokú precíziót igénylő játékokkal.
Gyártó | SONY |
Tárolókapacitás | 1000 GB |