Kipróbáltuk a Sharp Quattron technológiát alkalmazó, LC-46LE820E típusjelzésű LED LCD tévéjét.

Miért kell odafigyelni a Sharpra?

A Sharp, bár termékeivel jelen van többek között a nyomtatók vagy a háztartási készülékek piacán is, sőt a telekommunikáció sem idegen tőlük, mégis legtöbbünknek LCD televíziók gyártójaként jut eszükbe. A vállalat ma már elsősorban folyadékkristályos televízióiról ismert, hisz a konszern évekkel ezelőtt kinyilvánította, hogy erre a technológiára alapozza a jövőt. Így tehát eltérően a Panasonictól, a Samsungtól és az LG-től, csak ilyen készülékeket fejlesztenek és gyártanak.

Ugyanez mondható el a mára kissé súlytalanná vált Philipsről, és az idei évben egészen remek termékekkel előrukkoló Sonyról, ám velük ellentétben a Sharp rendelkezik gyártósorokkal, így tévéibe saját panelek kerülnek. Japánban, az új technológiák fellegvárában, a világ egyik legfontosabb tech-piacán a vállalat az LCD szegmens abszolút uralkodója. A piackutatási adatok szerint a Felkelő Nap Országában a Sharp dominál 54,4 százalékos részesedéssel. Őket követi a Panasonic 22,1 százalékkal, majd jön az Európában kevésbé erős Toshiba (10,8%), a Sony (9,7), utánuk következik a Hitachi erősen visszaesve 2,7 százalékkal. A Mitsubishi és a többi kisebb gyártó osztozik a maradék koncon.

Tehát a számok azt mutatják, hogy jó lóra tettek, amikor energiájuk túlnyomó részét a tévékre koncentrálták. Ez persze azt is jelentik, hogy élen járnak az innovációban. Számos olyan újdonság fűződik a nevükhöz, amely más gyártók modelljeiben csak később, vagy egyáltalán nem bukkan fel. Ilyen például a Quattron névre hallgató eljárás, amely a többi piaci résztvevő tévéjétől eltérő módon négy alapszín felhasználásával hozza létre a különféle tónusokat, árnyalatokat. Ez a megoldás a Sharp legtöbb idei televíziójába bekerült, a kommunikációban is kiemelt szerepet kapott, mint egy olyan technológia, amelynek puszta létezése bizonyítja a vállalat innovációs erejét.


Mi is a Quattron?

Ez persze remekül hangzik, de a kérdés bárkiben felmerülhet, hogy mennyi a valóságtartalma a szépen hangzó szavaknak. Nos, a Sharp közleménye szerint kézzelfogható eredményei voltak a kutatásoknak, hiszen az eljárás során megváltoztatták, kibővítették az LCD kijelző pixelszerkezetét. A korábban alkalmazott három alapszínhez, tehát a vöröshöz, a zöldhöz és a kékhez (RGB), negyedikként hozzáadták a sárgát (Y), ezért is nevezik RGBY technológiának.

Előnyként a fényesebb, élénkebb színeket emelték ki, ami a hatékonyabb fénykibocsátással és az élénkebb színskálával magyarázható. Ráadásul azt is ígérték, hogy ennek eredményeként a bőr, a sárga és az arany árnyalatokat még valósághűbben képesek visszaadni ezek a modellek. Emellett a cég közleményeiben arra is kitért, hogy a televíziók minden korábbinál kevesebbet fogyasztanak.


Megnéztük kívülről

„Úúú, ez elég jól néz ki!”- volt az első mondata annak a külföldön dolgozó orvos ismerősömnek, akit megkértem arra, hogy mondja el véleményét az LE-820-ról. A Sharp dizájnereit ebben az évben kemény munkára fogták, aminek végeredményeként olyan televíziók születtek – köztük ez a készülék is –, melyek alapvetően eltérnek a közelmúlt tévéitől. Ez elsősorban természetesen a lekerekített sarkoknak köszönhető, legutoljára egy nagyon régi, még a Bravia korszak előtti Sony rémlik a kétezres évek elejéről, amelynél ennyire lágy vonalvezetés dominált volna.

Ideje is volt már, hogy valaki elfelejtse a szikár téglalapot, és némi változatosságot csempésszen a szép lassan unalmassá váló formai világba. Rendben, egy tévénél azért nagy lehetőségek nincsenek, de, mint ez a példa is bizonyítja, azért nem kötelező ragaszkodni a bevált formulákhoz. A képernyő alatt a keret körülbelül háromszor olyan vastag, mint másutt, ami megtöri a szimmetriát, de a végeredményre jó hatással van. Mint ahogyan az az ezüstszínű sáv is, amely itt fut végig, és harmonizálva a keretek fémes fényezésével alápakol a fekete egyhangúságának. Sajnos a káva csillogó lakkfekete borítást kapott, ami kétségkívül elegáns, viszont mára unalmassá vált.

Mindent összevetve jó ránézni a tévére, nekünk legalábbis nagyon tetszett. Elegáns és stílusos, státusszimbólumnak is tökéletes. Az emberek egyszerűen felkapják rá a fejüket, ahogyan egy laikus megjegyezte: „Azta milyen tévéd van!”. Ebbe persze belejátszik a „vastagsága” is, hiszen a tévé mindössze 39 milliméter mély. Ez elsősorban az Edge-LED megoldásnak köszönhető, azaz a fénykibocsátó diódák a keretben kaptak helyet, fényüket pedig egy diffúzor teríti szét. E technológia sajátossága, hogy a készülék kevesebbet fogyaszt, mint a hidegkatód fénycsöves eljárást alkalmazó, hagyományos modellek. Átlagosan 85 wattos fogyasztást mértünk ideális beállítások esetén, ami egy ilyen méretű (46"-os) televízió esetén igencsak rendben van.

Ráadásul a frontfelületen a káva az LG Borderless tévéihez hasonlóan egy síkba került a panellel, tehát oldalról nézve teljesen egyenletes a felület. Full Flatnek hívja a vállalat ezt a koncepciót, és valószínű, hogy a jövőben még találkozni fogunk ezzel a kifejezéssel. A keretet és a panelt fedő üveglap tisztítása nem egyszerű feladat, de mégis jobb, mint a könnyebben karcolódó lakkfekete műanyag. A legcélszerűbb erre speciális vegyszereket és extra-puha, direkt erre a szánt textíliát használni, ezek már viszonylag könnyen beszerezhetőek manapság, és nem is olyan drágák. A talp meglehetősen masszív, és dizájnban abszolút illeszkedik a tévéhez. Maga a nyak is jól mutat, amely krómötvözetből készült, ezáltal egy kis plusz színt ad a tévé külalakjához.

A csatlakozók függőlegesen kerültek a hátlapra, ami azok számára jöhet jól, akik fali konzolra szeretnék elhelyezni a tévét, hiszen így a kábelek bedugdosásával sem veszítünk helyet. Az interfészek elsősorban oldalra kerültek, ami megintcsak jó döntés, annak nincs párja ugyanis, amikor az ember a sötétben alulról próbál betalálni egy kisméretű ajzatba, de itt ennek köszönhetően elmarad a szokásos idegbaj. A négy darab HDMI (3 db 1.3, 1 db. 1.4) mellett került rá RS-232C, illetve D-Sub csatlakozó is, valamint egy audiokimenet és egy USB-port. A komponens sem maradhatott le, CI+-slot is került rá azoknak a kártyáknak, amelyek a különféle fizetős adók dekódolásához kellenek. Ami szemet szúrhat, hogy nincs rajta SCART, azonban ezek is csatlakoztathatóak egy, a tévéhez járó adapter segítségével. Az SD kártyaolvasó viszont menthetetlenül lemaradt, ezt kicsit sajnáltuk, bár azért lehet élni e nélkül is. A DVB-T és DVB-C tunerek természetesen nem maradhattak ki, amelyek a digitális adások tető- vagy szobaantennával történő vételét teszik lehetővé set-top-box vagy egyéb vevőegység bevetése nélkül.

Kezelhetőség és hangzás

Menü & távirányító

A Sharp tévék menürendszere abszolút egyedi a mai tévépiacon. Felépítése is némiképp eltér a többi márkánál látottól, amelyek az utóbbi időben egyre jobban közelítettek egymáshoz. Emiatt az első időszakban biztosan problémát fog okozni a menüben való navigálás, kivéve persze, ha korábban már valaki birtokolt Sharp televíziót. Azt talán túlzás lenne állítani, hogy logikátlan a rendszer, de az tény, hogy sokszor érdekes úton érhetőek el az egyes opciók, amelyek közül jó néhánynak egy józan paraszti ésszel gondolkodó ember biztosan talált volna valami jobb helyet. El kell telnie pár napnak, amíg megszokjuk a menüt, de még olyankor is lesznek olyan beállítások, melyek megtalálásával el fog telni egy kis idő.

A csatornaváltás sebessége az utóbbi években egyáltalán nem volt a Sharp erőssége, és ebben a versenyben az LE820 is lemaradt sajnos. Talán nem tűnik ez annyira fontosnak, pedig egy megszállott csatornaváltogató számára (mint amilyen a legtöbb férfi) ez kritikus tényező lehet. Itt pedig aztán próbára tehetjük a türelmünket! Arra is volt példa, hogy kétszer ütöttük be az egyik csatorna számát, mert annyira nem történt semmi. Nem sok hibája van ennek a készüléknek, de ez egyértelműen fekete pontot érdemel.

Maga a távirányító ellenben nagyon jól sikerült. Túlzás nélkül az egyik legszebb a mai mezőnyben. A borítása kétféle anyagból készült, melyek a térben eltérő síkban helyezkednek el. Látszik, hogy odafigyeltek a formatervezésre, az nem tetszett egyedül, hogy a felső rész fényes fekete bevonatot kapott. Ez esztétikusnak esztétikus, ám nagyon meglátszanak rajta az ujjlenyomatok, ami akkor különösen rossz, ha az ember valamit falatozgatott tévézés közben, ez pedig azért valószínűleg nem csak velünk fordul elő gyakran. További negatívum, hogy a háttérvilágítást lespórolták róla; nem valószínű, hogy takarékossági megfontolások vezérelték a Sharp döntéshozóit, valószínűleg csak megfeledkeztek erről.

A legfontosabb funkciók közvetlenül elérhetőek a funkciógombok segítségével is. Bár feliratok nem segítik az eligazodást, azért a kis piktogramok segítségével viszonylag hamar rá lehet jönni, mikor mit kell megnyomni.


Hangzás

Bár azt a legtöbb gyártó megígéri, hogy a tévéje a képi világ mellett hangban is mindent felülmúló minőséggel kényezteti a felhasználót, ez a legtöbb esetben csak üres szólam marad. Nem hiába fejlesztették ki a különféle összetett hangrendszereket, házimozi szetteket, egy tévé ma még kevés arra, hogy versenyre keljen azokkal. A Sharp LE820 kétszer tíz wattos (plusz a beépített „mélynyomó” 15 wattja) teljesítménye arra elég, hogy korrektül megszólaltassa a filmek, műsorok alatti hangokat, de a katartikus élmény eléréséhez kevés.

Hiába a Térhangzás funkció, aktiválása után sem nagyon éreztük úgy, hogy egy komplett audiorendszer dübörögne a szobában. A Mélyhang kiemeléssel a basszusokat erősíthetjük meg, a Tiszta beszédhang opció pedig az érthetőség fokozása érdekében kiemeli az emberi beszédet. Az nem igaz, hogy ezeknek nincs semmi értelme, azonban használatuk nem jár túl nagy változással.

Extrák

Ebben a tévében a legnagyobb pláne nyilvánvalóan a Quattron technológia, de az nem árt, ha emellett még egy-két plusz szolgáltatással feldobják. Vagyis nem ártott volna. A kötelezőnek mondható médialejátszón kívül mást ugyanis nem nagyon kínál, de végülis nem biztos, hogy ez komoly hiányosság. A netes tartalmak ugyan már a legtöbb konkurensnél elérhetőek, azonban maradéktalanul elégedettek csak a Sony eszközeivel vagyunk e tekintetben. Ők azok, akik olyan mennyiségű és minőségű dokumentumfilmet, sorozatot, elérhető alkalmazást kínálnak, ami már valóban befolyásolhat egy vásárlási döntést. A többieknél úgy éreztük, csak azért van benne készülékükben ez a szolgáltatás, hogy ne érje szó a ház elejét. Ugyan itt még ezt sem mondhatjuk el, de minket ez annyira nem zavart. Bár nincs párja annak, amikor az ember a távirányító segítségével pötyögi be a YouTube-ba egy szám címét, azért valahogy túltettük magunkat azon, hogy ehhez ebben az esetben ölünkbe kellett venni a notebookot.

A Sharp LE820 jó pár olyan kapcsolódó szolgáltatást is nyújt, amelyeket a vállalat felruházott környezetbarát címkével. Az ECO Energiatakarékos mód például lehetővé teszi a háttérvilágítás fényerejének csökkentését az alacsonyabb áramfelvétel és a LED-ek hosszabb élettartama érdekében. Beállíthatja a felhasználó azt is, hogy a készülék automatikusan készenléti üzemmódba kapcsoljon, ha negyed órán keresztül nem érkezik bemenő jel. Szintén elérhető az is, hogy három óra működés után kikapcsoljon, ha három óráig semmilyen műveletet nem végzett rajta senki.

A más Sharp eszközöknél is, tehát mondjuk egy Blu-ray lejátszónál is megtalálható Aquos Link funkció ebből a termékből sem maradt ki. A HDMI CEC protokollt használó eljárás segítségével lehetőség nyílik arra, hogy egyetlen távirányítóval vezéreljük a kompatibilis modelleket. Egyedinek egyáltalán nem nevezhető ez a megoldás, hiszen mára minden nagy gyártó kifejlesztette az ehhez kísértetiesen hasonlító rendszerét, így például a Panasonic a Viera Linket, vagy a Toshiba a Regza Linket.


Médialejátszó

Tapasztalataink szerint egyre több felhasználó értékeli, ha egy tévébe sokoldalú és hasznos médialejátszó kerül. Nos, erre a modellre sok panaszuk nem lehet, ilyen szempontból talán az egyik legjobb a piacon. A menürendszer kimondottan kulturált, csak azokat a tartalmakat jeleníti meg, amelyeket képes lejátszani, a grafikai megvalósítás is remek, a körítés tehát rendben van.

Fotóknál természetesen használhatjuk digitális képkeretnek, aktiválható a Slideshow funkció, és még háttérzenét is tehetünk alá. E képek tetszés szerint nagyíthatóak, forgathatóak, de alapállapotban képarányuk megmarad. Csak a JPG formátum jöhet szóba, de ez annyira nem nagy gond. Ha olyan fotót szeretnénk megjeleníteni, amelynek a felbontása nagyobb, mint 1920x1080, akkor azokat automatikusan átméretezi, így nem lógnak le róla egyes részletek.

Zenét is hallgathatunk a tévén, azonban némi megkötés itt is akad, hiszen csak MP3-akat képes kezelni. Összeállíthatunk saját lejátszási listát, variálhatjuk a számsorrendet, de nagyjából ennyi. Tehát nincs külön equalizer, hiányoznak az előre eltárolt beállítások, bár ezek annyira nem is fontosak egy tévé esetén, ám pl. az ID3 tagek támogatásának örültünk volna.

Ennél sokkal izgalmasabb, hogy mi is van az audiovizuális tartalmakkal! Szuper, hogy a készülék támogatja az MPG, WMV, AVI, MOV és DAT mellett az MKV-t is, ez a konkurensek tévéiből ugyanis rendszerint kimarad. A VOB, és M2TS szabványokkal nem boldogul, ami azt jelenti, hogy a rippelt Blu-ray és DVD lemezek lejátszását elfelejthetjük, viszont az DivX HD tartalmak kezelése megoldott. Bár a képernyőn megjelenik, hogy melyik gombbal adhatjuk hozzá a külső feliratokat a filmekhez, azonban azt hiába nyomkodtuk, nem történt semmi.

Time-shift

Az integrált nyolc gigabájtos memóriának köszönhetően mindenféle külső adattároló eszköz bevetése nélkül használható a time-shift funkció. A késleltetett felvétel nem automatikus, ám a menüből bármikor aktiválható, sőt a távirányítón is jutott neki egy saját funkciógomb. Kipróbáltuk, működött, ám csak akkor, ha digitálisan sugárzott adásokat néztünk. A nyolc giga elsőre nem tűnik soknak, de még így is elég arra, hogy 150 percnyi kis- vagy egy órányi nagyfelbontású tartalmat rögzítsünk. Sajnos csatlakoztatott külső USB eszközzel nem time-shiftelhetünk, úgyhogy ezzel a tárolókapacitással kell beérni.


Tévé és film

Analóg és digitális

Az analóg jelek minősége alaposan próbára teszi a legmodernebb tévéket is. Tulajdonképpen nagyon tetszett, amit láttunk, a fejlődés a korábbi modellel összehasonlítva kézzelfogható. Sajnos azért belecsúszunk hibákba, így voltak olyan adók, amelyek feketéjével alig boldogult. Sokszor zavaros, zajos volt a kép, amin némiképp segíthettünk az egészen jól működő Zajcsökkentés funkció aktiválásával, azonban ezt illik óvatosan babrálni, hiszen olykor egy kicsit elmosódottá teheti az éleket.

Szembetűnő volt viszont, hogy a képernyőn végigfutó feliratok általában enyhén vibráltak, olykor kissé rózsaszínessé váltak. A logók megjelenítésével nem volt gond, de ez azért enyhén zavaró volt.

A digitális adások esetében már sokkal jobb volt a helyzet. Tökéletesen elégedettek voltunk azzal, amit láttunk. Ráadásul a tuner is kifogástalanul működött, hiszen elméletileg a tetőre kellett volna helyeznünk az antennát ahhoz, hogy befogjuk a jeleket, de itt az is elég volt, ha felraktuk egy polcra. A csatornák keresése és behangolása automatikus, alig néhány percet vett igénybe, és máris kezdhettük a tévézést az első bekapcsolás után.

Az EPG, azaz az elektronikus műsorújság remekül működött. A grafikai megvalósítás itt is kifogástalan, a felépítés is logikus, teljes mértékig elégedettek voltunk vele. Ha a kurzor segítségével kijelölünk egy műsort és megnyomjuk az OK gombot, akkor megkérdezi, hogy valóban rögzíteni szeretnénk-e, és ha megerősítjük, akkor már be is állította magát. Aki valaha az életben szórakozott már VHS videomagnó vagy DVD felvevő beprogramozásával, az tudja igazán értékelni ennek a megoldásnak az egyszerűségét és gyorsaságát.

Egyes gyártók tévéinél problémát szokott okozni, hogy a túlszaturált színvilág miatt még a legnagyobb költségvetésű hollywoodi filmek is úgy festenek, mintha egy színvonaltalanabb magyar sorozat gépparkjával forgatták volna le őket. Szerencsére az Aquos LE820E egyáltalán nem ebbe a kategóriába tartozik. A színek abszolút naturálisak, visszafogottak, harsányságnak nyoma sincs. Nekünk személy szerint nagyon tetszett ez a színvilág, amely elsőre nem üti ki ugyan az ember szemét, de a természeteshez így áll igazán közel.


Nagyfelbontású tartalmak

A beépített médialejátszó segítségével is teleportálhatunk nagyfelbontású tartalmakat a tévére, ráadásul a Blu-ray és egyéb médialejátszók ára is egyre barátibb lesz, úgyhogy sok akadálya nincs annak, hogy ilyesmivel tömjük ki a televízióinkat. Sőt igazából ezt ajánljuk is, hiszen ha valamikor kijöhetnek az RGBY technológiában és a Full HD megjelenítés képességében rejlő erőtartalékok, az pont ilyenkor van.

Az SD tartalmak esetén se volt sok gond, tehát az alapok jók voltak, de a HD, Full HD egészen más világ. És nem csak azért, mert egészen közelről, akár fél méteres távolságból is élvezhető a kép. Az összhatás remek, amiben a filmek esetében bejátszik a 24p mód támogatása is, aminek segítségével még tökéletesebb lehet az otthoni mozizás illúziója. Akadozást egyáltalán nem tapasztaltunk, folyamatos és sima volt a kép, így tehát elmosódott jelenetekbe sem futottunk bele. Végül az összes képjavító technológiát kikapcsoltuk, amikor nagyfelbontású anyagokat néztünk, mert semmi értelmét nem láttuk ezek alkalmazásának.

Az utánhúzás, vagy másnéven csóvahatással egyáltalán nem találkoztunk, pedig ez korábban az LCD tévék egyik rákfenéje volt. Nagyon úgy tűnik, hogy ez mostantól nem lesz több egy rossz emléknél, hiszen a nagy gyártók már kivétel nélkül remek eredményeket értek el e téren, és nyilván előbb-utóbb az olcsóbb tévéikből, illetve a kevésbé meghatározó gyártók készülékeiből is örökre száműzik ezt a zavaró effektust.


Képjavító technológiák

A különféle képminőség-javításával kapcsolatos beállítások a Kép menüpont alatt található Speciális névre hallgató almenüben kaptak helyet. Ezek közül messze a leghasznosabb a DNR elnevezésű képzajcsökkentő funkció. Az analóg műsoroknál tehet jó szolgálatot, de azért vigyázni kell vele, mert néha túlságosan agresszíven nyúl bele a képbe, ezért érdemes Alacsony fokozatra állítani. Az sem baj, ha rábízzuk az elektronikára az automatikus beállítást, egészen jól belövi a szükséges értékeket.

Itt is van dinamikus kontraszt, amelyet az LE820 esetében Aktív Kontrasztnak hívnak. A szokásoknak megfelelően azzal járunk a legjobban, ha ehhez nem nyúlunk, hiszen aktiválásával a tévé elméletileg automatikusan szabályozza a háttérfényt attól függően, hogy sötét vagy világos tartalmat nézünk. Ennek eredményeként elvileg nagyobbnak érezzük a kontrasztot, de egyrészt már alapból sem szoktuk maximumra állítani, másrészt pedig, ha nagy sebességgel változnak a fényviszonyok, akkor villódzást tapasztalhatunk, ami rendkívül zavaró tud lenni. Úgyhogy inkább mellőztük az Aktív Kontraszt használatát.

Ebből a tévéből se maradhatott ki az interpolációs 100 hertz technológia. Sharpék ezt Speciális Finom Mozgatásnak nevezik, azonban pont úgy működik, mint bármilyen más gyártónál. Tehát az elektronika virtuális képkockákat generál, melyeket beilleszt a valósak közé, ennek köszönhetően pedig sokkal folyamatosabbnak kéne látnunk a képet. Mi általában nem szoktunk nagy különbséget észrevenni az ilyen jellegű eljárások bevetésekor, most sem tapasztaltunk semmi különlegeset. Alapvetően vannak ellenérzéseink a virtuális képkockákkal kapcsolatban, úgyhogy inkább deaktiváltuk ezt a szolgáltatást is.

A tv a kötelező 16:9 és 4:3 képarányok mellett támogatja a 14:9 kiválasztását is, sőt ennek van egy nagyított változata is. Az elektronika egész jó hatékonysággal találja el, hogy milyen képarányt kell épp alkalmaznia, úgyhogy az automatikus opció nyugodtan számításba jöhet.


Betekintési szög, homogenitás

Betekintési szögnek a gyártó horizontálisan és vertikálisan is 176 fokot adott meg, de mi azért nem láttuk ennyire rózsásan a helyzetet. Ebben valószínűleg a panel és a káva elé helyezett üveglap is szerepet játszott, de mindenesetre olyan 140-150 foknál már erőteljesen érezhető volt a színek torzulása. Annyira nem tragikus a helyzet, hiszen az ember ritkán nézi oldalról a tévét.

Az Edge-LED technológia egyik nagy hátránya, hogy alkalmazása során gyakran szembesülhet a felhasználó az úgynevezett Clouding névre hallgató jelenséggel. A Felhősödésnek is nevezett hatás a fényerő egyenetlen eloszlásának köszönhetően keletkezik, tehát sötétebb, világosabb foltokat láthatunk a képernyőn. A gyártók nagy energiát fordítottak arra, hogy száműzzék a felhőket a tévéről, és a hagyományos CCFL háttérvilágítású tévéknél már egész jó eredményeket értek el, azonban a keretbe épített LED-ek gyakran kibabrálnak velük. Itt sem tökéletesen homogén a fényerő, de láttunk ennél már sokkal rosszabbat is. A Local Dimming alkalmazására ez a tv nem ad módot, azaz nem képes a LED-ek bizonyos csoportjait kikapcsolni sötét tartalom esetén.

Előzetes beállítások

Viszonylag sok, hét előre eltárolt képi beállítás közül választhatja ki a felhasználó azt, amely a legjobban tetszik neki. Az Auto a legegyszerűbb, hiszen ez az aktuálisan futó műsor jellegét, az AV menü beállításait, illetve a fényviszonyokat figyelembe véve próbálja belőni az ideális paramétereket. Meglepően sokszor érzett rá a helyes megoldásra, de azért akadt olyan is, amikor egyáltalán nem tetszett a végeredmény.

A Film, a Játék és a PC névre hallgató opciók nevükben tükrözik, mire szánják őket. A Szabványos egy átlagos hétköznapi szobába való, ahol a mérnökök a visszafogott beállításokra helyezték a hangsúlyt. A Dinamikus túlságosan nagy fényerejével, természetellenes kontrasztjával, valamint harsány színeivel riasztott el minket. A Dinamikus (Rögzített) menüponttal pontosan ugyanez a helyzet, csakhogy itt a beállítások semmilyen módosítására nincs lehetőség. Ez az utóbbi kettő meglehetősen lelombozó, akkor járunk a legjobban, ha nem is foglalkozunk velük.

Szerencsére ott van a Felhasználói fiók, amelyben saját kedvünk szerint meghatarozhatjuk az összes létező paramétert, sőt minden egyes külső jelforráshoz egyedi beállításokat rendelhetünk, amelyeket ráadásul el is tárol a rendszer. Az előzetes beállításokra ráengedtünk egy kalibráló eszközt, illetve a Lacie Blue Eye Pro szoftverét. A mérések eredményei alább láthatóak. Sorrendben: Dinamikus, Film, Játék, PC, Szabványos.

A kép jobb oldalán látható, hogy a bemért 18 szín milyen mértékben tér el a referenciától. Ennek meghatározására használatos a DeltaE, ami egy olyan numerikus érték, amely két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül. Minél kisebb a DeltaE értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához, vagyis annál jobb.

Unikumnak tekinthető a hatszínű beállító tárcsa, mellyel Sharp tévéknél már találkoztunk, ám más gyártónál még csak hasonlóval sem. Ennek segítségével módosíthatjuk egy-egy kiválasztott tónus árnyalatát. A C.M.S. Érték menüpont alatt a színek fényerején módosíthatunk, a C.M.S. Telítettséggel pedig csökkenthetjük egy árnyalat telítettségét. Lassú és körülményes ez a rendszer, azonban mégis érdemes elbabrálni vele, mert ennek köszönhetően teljes mértékig a saját ízlésünknek megfelelően alakíthatjuk ki a színvilágot.

Képminőség és értékelés

Ér valamit az RGBY technológia?

A Sharp nagy dérrel-dúrral beharangozott Quattron technológiájára számtalan előnyt ígér, de hallottunk már annyi mindenkitől annyifélét, hogy gondoltuk, azért jobb, ha megnézzük magunknak ismét. Ha csak pusztán az ígéreteket nézzük, a dolog egészen jól hangzik: teltebb színek, hitelesebb bőrszín-visszaadás, valósághűbb sárga és arany árnyalatok, na ez már valami! Az emberi bőr megjelenítésével elégedettek voltunk, bár az is igaz, hogy „hagyományos” tévék is produkáltak már ilyen végeredményt. Az extra jó aranyból és sárgából addig nem nagyon érzékeltünk semmit, amíg be nem raktunk egy shaolin kung-fu bemutatót, illetve végig nem néztünk egy Los Angeles Lakers kosármeccset.

A sárga pizsamában ugrabugráló, kardokkal és mindenféle egyéb brutális harci eszközzel dúsan feldíszített nindzsafélék ugynis igencsak jól mutattak a képernyőn. A szintén sárgában nyomuló amerikai kosárcsapat meze is megért volna egy misét. Mindent összevetve nekünk tetszett az új technológiával járó végeredmény, bár az is igaz, hogy a sárga nagy tömegben ritkán bukkan fel a képernyőn.

Az is lehet, hogy csak a kétségkívül hatásos kommunikáció befolyásolta a szemünket és agyunkat, de mindenesetre úgy érezzük, hogy láttuk gyakorlati értelmét is a Quattron technológiának. Marketingszempontból egyébként biztos hasznos ez az eljárás, hiszen bőven megvan rá az esély, hogy az emberek felkapják a fejüket, ha ilyesféle újításról hallanak. Ráadásul az értékesítés során is hasznos lehet, hiszen így talán tovább nézegetik a Sharp tévéket. Végül, de nem utolsósorban arról sem szabad megfeledkezni, hogy egy ilyen innovációs újítás milyen üzenetet hordoz: itt egy cég, amely képes újdonságokat, saját fejlesztéseket lerakni az asztalra. Tehát erős, tehát előremutató, tehát biztos jó dolgot csinál.


Vélemény

A dizájn remek, nekünk nagyon tetszettek a lekerekített élek, szépek az apró díszítőelemek is. A talp pompásan harmonizál a nyakkal és a kijelzővel, úgyhogy a Sharp LE820 simán alkalmas arra, hogy státusszimbólumként használják. Figyelemfelkeltő, arányos, tetszetős, kellően vékony, és még egyedi is. Jelenleg nincs hozzá hasonló modell a piacon, nem nagyon lehet összekeverni egy másik márkával.

Azt viszont nem állíthatjuk, hogy tökéletes az LE820. A nehézkes menürendszer, a netes tartalmak hiánya és a lassú csatornaváltás sem érdemel dicséretet. Ezek bosszantó dolgok, ám talán annyira nagy fontossággal nem bírnak. Ennél sokkal lényegesebb, hogy a képminőség remek, a beállítások sokrétűek, hogy a színek szépek, természetesek, azaz hogy az ember tényleg szívesen ül le tévézni, filmet nézni elé.

( prohardver.hu )


Kapcsolódó termékeink:

Sharp LC-40LE820E
Sharp LC-46LE820E
Sharp LC-52LE820E